HALLGATÓI KLUB FELHÍVÁSA

2018-19-es tanév

Józan Babák Klub – Multidiszciplináris Szabadegyetem

Örömmel vettük az elmúlt években és jelenleg is, hogy számos egyetemről és szakról jelentkeztek a Józan Babák Klubba önkénteskedni, intézménylátogatni, gyakorlatot teljesíteni, szakdolgozatot írni. Annak érdekében, hogy a sokféle igényt csekély szervezési kapacitásunkkal is kielégíthessük, a továbbiakban önállóan koordináljuk a nálunk megjelenő hallgatókkal kapcsolatos feladatokat.

Szeretettel várunk, ha szociális munkás, addiktológiai konzultáns, pszichológus, orvos, jogász, szülésznő, csecsemő- és kisgyermeknevelő, védőnő hallgató vagy, illetve bármely rokonszerű szakmát sajátítasz el, hasonlóan akkor is, ha még nem, de a későbbiekben szeretnél egyetemre járni.

Külön is invitáljuk azokat, akik korábban vagy aktuálisan pszichoaktívszer-használati problémával élnek, pszichiátriai kezelés alatt állnak, bántalmazás áldozatai, hajléktalanok, szexuális szolgáltatásokat nyújtanak, és jelenleg tanulnak, vagy a jövőben szeretnének felsőfokú tanulmányokat végezni.

Jelentkezni a jozanbabakklub@gmail.com címen lehet. Ezt követően egyeztetjük a jelentkező tanulmányokkal kapcsolatos terveit, igényeit. A már bekapcsolódott érdeklődőkkel kéthetente találkozunk, amikor változó tartalommal, mindig az aktuális feladatokkal foglalkozunk.

Időpont és helyszín:

Páros héten szerdán, 18 órától,
1085 Budapest, Baross utca 28., földszint 2., 2-es kapucsengő

Általánosságban:
- ha a Józan Babák Klubban szeretnél tapasztalatot szerezni, hosszabb gyakorlatra és önkéntesként is várunk! (Igazolást kizárólag teljesített feladatokról és óraszámokról állítunk ki.)
- Kérjük, hogy bármely feladat kapcsán minél korábban jelentkezz, különösen akkor, ha interjúkat szeretnél felvenni, mert erre korlátozottak a lehetőségek!
- Javasoljuk, hogy ha szakdolgozatot szeretnél írni pszichoaktívszer-használó és/vagy mentális zavarral élő várandós nőkkel, szülőkkel és gyermekeikkel kapcsolatos témáról, mielőbb írd meg ebbéli szándékodat, akár már tanulmányaid elején!

Bármely addigi vagy későbbi kérdésben, írj a jozanbabakklub@gmail.com címre!

2017-18-as tanév

Páros héten pénteken, 18 órától,

2018 első félévi alkalmak: 
január 12., 26., február 9., 23., március 9., 23., 
április 6., 20., május 4., 18., június 1., 15., 29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése